Ismét Szita Károly Kaposvár polgármestere
Kaposvár a nyugalom és a nyugodt építkezés mellett döntött - mondta az MTI-nek Szita Károly, Kaposvár régi-új polgármestere, aki immár a negyedik ciklusát kezdi el a somogyi megyeszékhely önkormányzatának élén.
Dátum: 2006-10-01 21:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:32.532743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-KDNP közös jelöltjeként a szavazatok 66,26 százalékával nyertes politikus ezúton is köszönetet mondott a kaposváriaknak a bizalomért, az elmúlt négy év közös munkájáért. "Ez volt a sikerünk titka, és ez lesz az elkövetkező négy évben is" - hangsúlyozta Szita Károly. A polgármester a kampánya során új utak, új otthonok és új munkahelyek szükségességét emelte ki, mint az elkövetkező négy év legfontosabb feladatát. A választáson Szita Károly ellenfele Kolber István, az MSZP-SZDSZ-KSE közös jelöltje volt, aki a szavazatok 33,74 százalékát szerezte meg.
MTI - fidesz.hu