Lengyel bányászok elbocsátás előtt
2004 végéig hét szénbánya bezárását és 2006-ig 35 ezer szénbányász elbocsátását tartalmazza a lengyel kőszénbányászat szerkezetátalakítási programja, amelyet a lengyel kormány hétfőn terjesztett a háromoldalú bizottság (kormány-munkaadók-szakszervezetek) elé. A tervezet pénzügyi támogatására 2003-2006 között 4,8 milliárd zlotyt (60 forint/zloty) szánnak, ebből a büdzsé 2,8 milliárd zlotyt, a Világbank szerkezet-átalakítási alapja pedig csaknem 2 milliárdot fedezne.
Dátum: 2002-11-18 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:50.463722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szakszervezetek hevesen tiltakoznak, sőt "háborúval" fenyegetőznek, mert szerintük a tervezett, 35 ezres leépítés valójában négyszer ennyi munkanélkülit jelent, hiszen a szénbányászathoz kapcsolódó cégek dolgozóit is utcára kerülhetnek. Azzal vádolják a kormányt, hogy túl későn készítette el a programot, és nem tájékoztatta őket a részletekről, egyebek között nem hozta nyilvánosságra a bezárásra szánt bányák listáját sem. A demonstrációk már kedden megkezdődnek: Katowicéban 12 szakszervezeti központ viszi utcára tagjait.
A kormány szerint a program eredményeként a bányászat adósságát 20,5 milliárd zlotyról 8 milliárdra sikerülne lefaragni, az ágazat visszanyerné fizetőképességét és hitelképességét. A kormány szeretné a tervezetet még novemberben elfogadni, hogy a parlament decemberben beemelhesse a szükséges módosításokat a vonatkozó törvénybe.
MTI - fidesz.hu