Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Békéscsabán 16 év után fideszes a polgármester

Békéscsabán Vantara Gyula, a Fidesz polgármesterjelöltje a szavazatok 98 százalékának összeszámlálása alapján győzött, s ezzel vége a 16 éves szabad demokrata vezetésnek.


Dátum: 2006-10-01 22:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64664
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:34.601514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Második helyen a korábbi polgármester, a szabad demokrata Pap János (39,35 százalék), amíg a harmadik helyen Bálint Jánosné Halász Zsanett (8,21) végzett, aki az Együtt Békéscsabáért Egyesület nevű civil szervezet színeiben indult. Vantara Gyula az MTI-nek nyilatkozva győzelmét annak tulajdonította, hogy a polgárok a változásra szavaztak. Mint mondta azonnal hozzá kíván kezdeni dolgozni, mert nincs idő. Legfontosabb céljának a város fejlesztését nevezte, hogy megállítsa Békéscsaba leszakadását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek