Harmonikus együttműködés lesz a megye és Debrecen között
Hajdú-Bihar megye önkormányzata a jövőben harmonikusan együttműködik Debrecen városával az ott élő több mint félmillió ember érdekében - jelentette ki Rácz Róbert, a Fidesz közgyűlési elnökjelöltje a választások eredményének ismeretében vasárnap éjszaka az MTI-nek.
Dátum: 2006-10-01 22:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:36.693184, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatása szerint a Fidesz a vele szövetséges KDNP-vel és a Gazdakörökkel közösen a legtöbb mandátumot szerezte meg az új
Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlésben, ahol várhatóan abszolút többségük
lesz. Rácz Róbert közölte: Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra hozott beszéde után egyértelművé vált, hogy négy évig nem csináltak semmit, s a kormányfő másfél éve folyamatosan hazudott. Ennek ismeretében voksolt a választók többsége a mostani ellenzék mellett, s mi megígértük, hogy megvédjük az embereket Gyurcsány Ferenctől és a csomagjától - mondta.
Ezt az ígéretünket Hajdú-Bihar megyében Debrecennel együtt megtartjuk - tette hozzá. Rácz Róbert közölte: azonnal felszámolják a torzsalkodást a megyei önkormányzat és Debrecen városa között. A korábbi szocialista vezetésű hajdú-bihari önkormányzat ugyanis egyfajta értelmetlen torzsalkodást alakított ki a megyei jogú várossal az együttműködés helyett - tette hozzá. A konkrét feladatok közül a Kenézy Gyula Kórház rendbetételét jelölte meg, amely az elmúlt négy évben másfélmilliárd forint adósságot halmozott fel. Ennek a felszámolása a legsürgetőbb és a legnagyobb feladatunk - mondta Rácz Róbert, aki az elkövetkező négy évben a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöki posztját tölti be.
MTI - fidesz.hu