Orbán Viktor: Az MSZP történelmi vereséget szenvedett
Orbán Viktor nem sokkal este 22 óra után, a Fidesz elnökségi ülését követően a saját és a Szövetség nevében tett sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy ma az emberek hitet tettek az igazság mellett.
Dátum: 2006-10-01 22:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:37.538849, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Történelmi választás zajlott, mert az önkormányzati választás lehetőséget teremtett az embereknek arra, hogy egy rendkívüli válsághelyzetben a helyi vezetők megválasztásán túl kinyilvánítsák akaratukat az ország jövőjéről is" - utalt arra, hogy a szavazás alkalmával a polgárok pártlistákra is leadták voksukat, ezért nemcsak egy önkormányzati, hanem egy országos akarat is megnyilvánult.
Mint mondta, ennek eredménye országosan leginkább úgy fogalmazható meg, hogy a választók hitet tettek amellett, hogy nem akarnak olyan országban élni, amely a hazugság hálójában vergődik, és helyette a békességet, az igazságot választják.
Hangsúlyozta: a szocialisták a mai napon történelmi vereséget szenvedtek, az igazság pedig történelmi győzelmet aratott.
Az eddigi összesítések alapján elmondható, hogy a Fideszt és szövetségeseit országosan 52 százalék támogatta, míg a nagyobbik kormánypártot 35 százalék, és ha ez egy parlamenti választás lett volna, ezeket az arányokat könyvelhetnénk el - fogalmazott a párt elnöke, és megjegyezte, a rendszerváltozás óta tartott önkormányzati választások közül a mai napon mentek el legtöbben szavazni.
Nehéz időket éltünk át e néhány hónap alatt, próbára tett minket, az országot, a demokráciába tett hitünket, a rendszerváltozás melletti elkötelezettségünket is, és örülök, hogy megerősödve kerültünk ki e próbatételből - mondta Orbán, majd hozzáfűzte: örömünk nem felhőtlen, mert "Magyarország egén súlyos felhők gyülekeznek, de reményt ad, hogy az emberek mégsem adták fel, nem törődtek bele a hazugságokba, még várnak valamit a demokráciától, választott vezetőiktől, az egyébként még oly gyarló politikusoktól is."
Ma az emberek egyértelműen kinyilvánították véleményüket arra vonatkozóan, hogy ki vitte csődbe Magyarországot. Egyértelmű: a kormány a felelős ezért - tette hozzá. Kimondták: a koalíciót nem tartják alkalmasnak a hazánkat gyötrő válság megoldására. A hivatalban lévő miniszterelnököt ma este leváltották, folytatta Orbán Viktor, és hozzátette: "a Fidesz nevében nyomatékosan felszólítjuk az MSZP-t, hogy ne próbáljon szembeszállni a választópolgárok akaratával."
fidesz.hu