Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sopronban is Fidesz-győzelem

Fodor Tamás, a Fidesz-KDNP jelöltje személyében új polgármestere van Sopronnak.


Dátum: 2006-10-01 22:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:38.975377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nyugat-Magyarországi Egyetem 53 éves faipari mérnök docense lekörözte Walter Dezső eddigi polgármestert, aki az MSZP-SZDSZ jelöltjeként szállt ringbe a tisztségért. A pozíció iránt nagy érdeklődés mutatkozott: a soproni bársonyszékért öten vetélkedtek. Sopron újonnan megválasztott első embere az MTI-nek adott nyilatkozatában hangsúlyozta: minden soproni polgármestere akar lenni függetlenül attól, hogy melyik politikai oldal támogatásával

nyerte el a tisztséget. Programjából kiemelte a város gazdasági konszolidációját,

továbbá a növekedés feltételeinek megteremtését, döntően a 2007-2013 közötti időszakban az országba érkező uniós forrásokból.

Az új polgármester Sopron adósságkezelését is elodázhatatlannak tartja. "Ha nem foglalkozunk komolyan az adóssággal, akkor légvárakat építünk" - vélekedett. Fodor Tamás kitért a turizmus területére is. Kifejtette: a sok hasonló adottságú város közül a sajátossággal lehet kiemelkedni. Ilyen a Liszt Ferenc tradíció Sopronban. "Ahogy a Wagner-fesztivál fémjelzi Bayreuthot, ugyanúgy fémjelezheti Sopront a Liszt- fesztivál" - mondta hozzátéve, hogy ezt a kezdeményezést felkarolta elődje is. A polgármester nyilatkozata kezdetén köszönetet mondott azért, hogy a soproniak szép számmal elmentek szavazni, s külön köszönetet mondott azoknak, akik személyére voksoltak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek