Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Oszama bin Laden hangja

Amerikai elemzők szerint "csaknem bizonyosan" Oszama bin Laden terroristavezér hangja hallható azon a felvételen, amelyet a múlt kedden sugárzott az al-Dzsazíra televízió. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Nemzetbiztonsági Ügynökség szakértőinek vizsgáltai alapján "csaknem bizonyos", hogy Oszama bin Laden hangja hallható a felvételen - közölték hétfőn amerikai tisztségviselők.


Dátum: 2002-11-18 19:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:51.062789, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az al-Kaida terrorszervezet vezetője a felvételen az október során elkövetett terrorcselekményeket magasztalta, és merényletekkel fenyegette meg név szerint az Egyesült Államok néhány szövetségesét. A felvétel az eddigi legfontosabb bizonyítéka annak, hogy a terroristavezér életben van. Az amerikai erők az afganisztáni-pakisztáni határvidéken keresik Oszama bin Ladent, és 25 millió dolláros jutalmat ígértek annak, aki a nyomára vezeti őket.

MTI - fidesz

Kapcsolódó elemek