Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Érden is fideszes polgármester

A 60 ezer lakosú megyei jogú városi rangú Érden a Fidesz által támogatott polgármesterjelölt, T. Mészáros András, aki legyőzte az eddigi MSZP-s polgármestert, az MTI-nek vasárnap késő este elmondta: az új összetételű önkormányzat novemberre új költségvetést dolgoz ki.


Dátum: 2006-10-01 23:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:40.122927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új polgármester az MTI-nek vasárnap késő este elmondta: Érden a városvezetés, akárcsak a Gyurcsány-kormány a nagypolitikában, adósságot halmozott az elmúlt években. Több mint 10 milliárd forintnyi kötelezettség visszafizetése hárul most a városra. Ezért az új összetételű önkormányzat átgondolja politikáját, s novemberre új költségvetést dolgoz ki. A kötelezettségek közé tartozik egy megkezdett hatmilliárd forintos sportcsarnok és uszoda-beruházás felülvizsgálata, és az egymilliárd forintért eladott víziközmű szerződésének áttekintése is, mert itt valószínűleg törvénytelenség is tetten érhető. A 12 milliárd forintból gazdálkodó Érden a költségvetésben ezentúl nagyobb hangsúlyt kap majd az infrastruktúra fejlesztése, Érdnek a csatornázottsága ugyanis a 30 százalékot is alig éri el - tette hozzá T. Mészáros András.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek