Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy siker a Bánk bán-film Los Angelesben

A Los Angeles melletti Santa Monicában a hét végén bemutatták a Bánk bán című filmet. A Los Angeles Times szerint a Bánk bán az iskolapéldája annak, hogyan lehet egy operát úgy megfilmesíteni, hogy a két művészeti ág kiegészítse, és ne kioltsa egymás hatását.


Dátum: 2002-11-18 19:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5899
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:51.370653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A filmet a Bunyik Entertainment forgalmazza az Egyesült Államokban. A díszbemutatón jelen volt többek között Zsigmond Vilmos operatőr és a Melindát éneklő Rost Andrea.

A Los Angeles Times szerint a Bánk bán az iskolapéldája annak, hogyan lehet egy operát úgy megfilmesíteni, hogy a két művészeti ág kiegészítse, és ne kioltsa egymás hatását. A lap kitér arra is, hogy a film költségvetése miatt heves parlamenti vita volt tavaly Magyarországon.

A filmről a Variety című lap ismertetőt közölt. A lap értékelése szerint a Bánk bán értékes alkotással gyarapítja az operafilmek tárát.

A filmet Santa Monica után San Franciscóban, majd Chicagóban vetítik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek