KDNP: Gyurcsányt nem érdekli a társadalom véleménye
A KDNP elnöke szerint egy demokráciában elfogadhatatlan, hogy Gyurcsány Ferenc "ismét semmibe veszi a választópolgárok véleményét" és "nem érdekli, mi a társadalom véleménye". Semjén Zsolt ezt vasárnap este mondta Budapesten, a Fidesz-KDNP közös választási központjában.
Dátum: 2006-10-02 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:43.339468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Újból ki kell mondani: a parlament és ezen belül is a kormánytöbbség felelőssége, hogy mielőbb menessze Gyurcsány Ferencet" - jelentette ki sajtótájékoztatón Semjén Zsolt.
A miniszterelnök esti nyilatkozatára reagáló kereszténydemokrata vezető azt mondta: Gyurcsány Ferenc teljességgel elveszítette realitásérzékét és teljes politikai irrealitásba téved. Hozzátette: a magyar társadalom egyértelműen elutasította azt az ámokfutást, amit Gyurcsány Ferenc művelt, elutasította személyét és politikáját.
Semjén Zsolt szerint több szempontból is "vérlázító", amit Gyurcsány Ferenc megenged magának. Kiemelte: a Fidesz és a KDNP győzelméből, abból, hogy a választópolgárok egyértelműen elutasították Gyurcsány Ferenc személyét és politikáját, a kormányfő azt a következtetést vonta le, felhatalmazást kapott választópolgáraitól tovább folytatni, amit eddig művelt.
"Az igazság ennek ellentéte: a választópolgárok elutasították azt az ámokfutást, amit Gyurcsány Ferenc művelt" - fejtette ki a KDNP elnöke.
MTI - fidesz.hu