Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Spontán ünneplés Győrött

Több száz lelkes ember ünnepelte Győrben vasárnap éjjel a város újonnan megválasztott Fidesz-KDNP-s polgármesterének sikerét.


Dátum: 2006-10-02 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:46.083828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Holnaptól kemény munka vár ránk, Győrben új lendületet adunk a fejlődésnek" - mondta Borkai Zsolt a győri városháza és megyeháza közötti téren összegyűlt emberek előtt. Megígérte, csapatával pártpolitika mentesen, kizárólag Győrért dolgoznak majd.

A Fidesz-KDNP Győrött abszolút többséget szerzett, a 21 egyéni képviselői helyből 19-et megnyertek és a kompenzációs listán bekerült Szijjártó Péterrel, valamint a polgármesterrel, Borkaival együtt 21 képviselőjük van a 36 fős testületben.

Borkai Zsolt történelmi pillanatnak nevezte a győzelmet, mert 16 éve, a rendszerváltás óta először van jobboldali vezetése Győrnek.

A spontán ünneplés záró aktusaként Borkai és a 19 egyéni győztes bevonult a városházára, s annak erkélyéről a tömeggel együtt elénekelték a Himnuszt, a székely himnuszt és a Szózatot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek