Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Polgármesterváltás Mosonmagyaróváron

Szabó Miklóst, a Fidesz és az MDF közös jelöltjét választották polgármesterré vasárnap Mosonmagyaróváron; az MDF Győr megyei elnöke, a megyei önkormányzat alelnöke a választók szavazatai révén maga mögé utasította Stipkovits Pál MSZP-jelöltet, aki három cikluson át töltötte be a tisztséget.


Dátum: 2006-10-02 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64706
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:46.932138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szabó Miklós 48 éves, végzettsége fizika-kémia szakos tanár. Az MTI-nek nyilatkozva kiemelt feladatának nevezte az önkormányzati költségvetés rendbetételét, hiszen - mint rámutatott - az uniós források megszerzéséhez az önrészt a városnak kell előteremtenie.

Az új polgármester az ipartelepítés mellett az idegenforgalom fellendítésén kíván munkálkodni. Ez utóbbi előfeltételeként komplex idegenforgalmi szolgáltatás kidolgozását tartja szükségesnek a szigetközi térséggel közösen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek