Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zala: Manninger Jenő vállalja a megyei elnöki posztot

A 40 tagú Zala megyei közgyűlésben a két listán összesen 25 (22+3) mandátumot szerzett Fidesz-KDNP listavezetője, Manninger Jenő, a keszthelyi térség országgyűlési képviselője az MTI-nek nyilatkozva egyértelművé tette: vállalja az elnöki posztot az erről döntő alakuló közgyűlésen.


Dátum: 2006-10-02 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:47.222747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ennél két-hárommal kevesebb mandátumra számítottam, így az eredmény számunka még értékesebb, s egy jól kiépített, igen aktív választási csapatnak is köszönhető" - nyugtázta az éjfél után zárult adatfeldolgozás ismeretében Manninger Jenő.

Szerinte a megyék "várhatóan nehéz helyzetben lesznek, és lehet, hogy az intézményeik is válságmenedzselésre szorulnak majd", de a fejlesztések akkor sem maradhatnak el, ezért bízik "minél több uniós és regionális pályázati forrás" elérésében. Ennek sikeréhez "viszont az önkormányzatok számára a kellő önrészt is biztosítani kell" - mondta a megyei elnök-aspiráns.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek