Törvényes, és méltóságteljes volt a választás
A vasárnapi önkormányzati választások a törvényes rendnek megfelelően, méltóságteljesen és jogállami keretek között zajlott le - mondta Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke a választás előzetes eredményéről szóló vasárnapi sajtótájékoztatón.
Dátum: 2006-10-02 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64718
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:50.354771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hazánkban több mint 3.170 településen eredményesen fejeződtek be a helyi önkormányzati és kisebbségi önkormányzati választások, amelyeken élve az állampolgári részvétel alkotmányos jogával, a magyar társadalom megválasztotta azokat a képviselőket, és polgármestereket, amelyeket négy évre megbíznak a helyi hatalom ügyeinek vitelével - mondta.
Hozzátette: ezek a választásokra a hatályos alkotmány alapján, a vonatkozó törvények és rendeletek szerint került sor.
Következésképpen így nincs akadálya annak, hogy a helyi, a területi választási bizottságok és az OVB megállapíthassák a hivatalos jogi eredményt is - tette hozzá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy természetesen a jogorvoslati fórumok rendelkezésre állnak, három nap áll rendelkezésre a kifogás előterjesztésére.
MTI - fidesz.hu