Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga: az MSZP-nek nem érdeke Gyurcsányt pozícióban tartani

Az önkormányzati választáson a Fidesz szinte földindulásszerű győzelmet aratott, amely a mostani helyzetnek, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és kormányának köszönhető - mondta az InfoRádióban a Fidesz alelnöke.


Dátum: 2006-10-02 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:53.191806, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A választásnak egyértelmű az üzenete - jelentette ki Varga Mihály. Hozzátette: a Fidesz fenntartja javaslatát a korlátozott mandátumú szakértői kormány létrehozására.

Ha a koalíció szembe akar menni az emberek véleményével, azt a Fidesz tudomásul veszi, és az embereknek is meglesz a véleménye - mondta a politikus.

A választás üzenete az, hogy az emberek nem értenek egyet a morális, erkölcsi válsággal, a Gyurcsány-csomaggal - jelentette ki Varga Mihály.

A Fidesz alelnöke szerint az MSZP-nek sem érdeke, hogy tovább élezze feszültséget, és egy olyan embert pozícióban tartson, aki nagyon sok szocialista polgármester bukását okozta. Varga Mihály hozzátette: Gyurcsány Ferencnek mélyen el kell gondolkodnia az eredményeken.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek