Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyermekgyilkosság Ercsiben

Ercsiben november 13-án egy 17 éves fiú szerelemféltésből megfojtotta 13 esztendős volt barátnőjét, majd a kislány holttestét egy lakatlan romépületben rejtette el. A szocialista-szabad demokrata kormány el akarja törölni azt az életben lévő jogszabályt, miszerint a gyermekgyilkosság a gyilkosság minősített esetét jelenti. Ez azt jelentené, hogy a gyerekgyilkos jövőre legfeljebb 15 év börtönbüntetést kaphat, szemben a mai életfogytiglani büntetéssel. Surján László kereszténydemokrata politikus azt javasolja a polgároknak, hogy aki nem ért egyet a büntető törvénykönyv fenti enyhítésének tervével, keressen meg egy kormánypárti képviselőt, (írásban, szóban, fogadóórán vagy nyilvános fórumon) és követelje, hogy szavazzon ellene ezeknek a javaslatoknak.


Dátum: 2002-11-18 20:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:52.993603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Felmentette beosztásából az ercsi rendőrőrs vezetőjét a dunaújvárosi rendőrkapitány; a vizsgálat megállapította, hogy a rendőrök mulasztást követtek a múlt héten megfojtott 13 éves lány ügyében.

Az ügyben indított vizsgálat befejezését követően R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense tájékoztatta hétfőn este az MTI-t.

Ercsiben november 13-án egy 17 éves fiú szerelemféltésből megfojtotta 13 esztendős volt barátnőjét, majd a kislány holttestét egy lakatlan romépületben rejtette el. A tragédiát követően a kislány édesanyja állította: a bűncselekményt megelőzően két alkalommal is feljelentést tett, mivel a fiú - aki nem tudott belenyugodni a kapcsolat megszakadásába - többször is bántalmazta, megharapta és megütötte a gyermeklányt.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője vizsgálatot rendelt el. Eredménye igazolta, hogy a kislány édesanyja először október 21-én, majd még egy alkalommal tett büntető feljelentést az ercsi rendőrőrsön.

A vizsgálat megállapítása szerint "az intézkedés megtételére köteles rendőrök az ügyben nem tettek meg minden szükséges és tőlük elvárható intézkedést."

Ezért a megyei rendőrfőkapitány a mulasztó rendőrök közül kettővel szemben jelentési kötelezettség megszegése vétség alapos gyanúja miatt büntető feljelentést tett, s szakszerűtlen munkavégzés miatt fegyelmi eljárást indított. Továbbá két másik rendőrrel szemben szakszerűtlen munkavégzés miatt fegyelmi eljárást kezdeményezett. A dunaújvárosi rendőrkapitányság vezetője pedig hétfőn felmentette vezetői beosztásából az ercsi rendőrőrs parancsnokát.

Mint ismeretes, a szocialista-szabad demokrata kormány el akarja törölni azt az életben lévő jogszabályt, miszerint a gyermekgyilkosság a gyilkosság minősített esetét jelenti. Ez azt jelentené, hogy a gyerekgyilkos jövőre legfeljebb 15 év börtönbüntetést kaphat, szemben az Orbán-kormány által életbe léptetett életfogytiglani büntetéssel. Surján László kereszténydemokrata politikus azt javasolja a polgároknak, hogy aki nem ért egyet a büntető törvénykönyv fenti enyhítésének tervével, keressen meg egy kormánypárti képviselőt, (írásban, szóban, fogadóórán vagy nyilvános fórumon) és követelje, hogy szavazzon ellene ezeknek a javaslatoknak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek