Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizalmi szavazást kér a kormányfő

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn bejelentette: bizalmi szavazást kér a kormány programjáról és a miniszterelnök személyéről.


Dátum: 2006-10-02 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:41:59.545683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Gyurcsány Ferenc bejelentése

A kormányfő elmondta azt is, hogy a házbizottságnál kezdeményezte az Országgyűlés ülésének összehívását péntekre.

"Ezen a napon bizalmi szavazást kérek a kormány programjáról, amelyet az egyensúlyteremtés, a reformok és a fejlesztések határoznak meg az Európai Bizottság által jóváhagyott konvergenciaprogram keretei között. A kormány politikája mellett ez a bizalmi szavazás szól a miniszterelnök személyéről is" - mondta Gyurcsány Ferenc hétfőn Budapesten.

A kormányfő elismerte, hogy az önkormányzati választásokat az ellenzék legnagyobb pártja megnyerte, amihez gratulált.

A helyhatósági választások eredményéről szólva kifejtette, a választók kritikus véleményt mondtak a kormány politikájáról. Hozzátette: az utóbbi időszak tanulságos vitákat hozott, de most már a jövőre kell koncentrálni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3598, 'source_type': 'media', 'source_id': 527, 'target_type': 'article', 'target_id': 56673, 'relation_type': 'describes'}