A török vezérkari főnök visszautasította a PKK fegyverszünetét
A török hadsereg vezérkari főnöke visszautasította hétfőn a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) által a hét végén egyoldalúan meghirdetett tűzszünetet, és leszögezte, hogy a hadsereg addig harcol a PKK ellen, "amíg egyetlen fegyveres terrorista sem marad".
Dátum: 2006-10-02 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:00.135803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tisztségébe nemrég kinevezett Yasar Büyükanit tábornok az isztambuli katonai akadémián mondott és a török televíziók által közvetített beszédében leszögezte: a fegyveres erők soha nem fogják elismerni a szombaton meghirdetett tűzszünetet. Egyúttal felszólította a PKK-t, hogy feltételek nélkül tegye le a fegyvert, illetve adja meg magát az igazságszolgáltatásnak, mert "ez az egyetlen lehetséges út a terrorszervezet előtt". Ebben a tekintetben nincs változás Ankara álláspontjában - tette hozzá. Mint mondta, tűzszünetről egyébként is csak két ország között lehet szó.
Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök vasárnap még így reagált a PKK bejelentésére: a kormány figyelemmel fogja kísérni, hogy az mennyire komoly. Ha a szervezet betartja a szavát, úgy a török biztonsági erők "ok nélkül" nem fognak hadműveletet indítani ellene. Szombati közleményében a PKK egyúttal felszólította a török kormányt, hogy demokratikus úton találjon megoldást a kurd kisebbség problémáira. (A 68 milliós Törökországban a kurdok mintegy 7-8 százalékát teszik ki a lakosságnak.) Ankara terrorista szervezetnek tekinti a PKK-t, amely 1984 és 1999 között fegyveres harcot vívott a kurdok lakta délkeleti országrész elszakadásáért, egy független Kurdisztán létrehozásáért. A harcokban mintegy 35 ezer ember vesztette életét.
MTI - fidesz.hu