Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Véget ér a bújócska

A költségvetés parlamenti vitájával elérkezett az igazság pillanata, az ígéretek, a jövőre vonatkozó elképzelések megmérettetnek, "véget ér a bújócska" - mondta szegedi sajtótájékoztatóján Kövér László. A Fidesz alelnöke rámutatott: a jövő évi költségvetésben a kormánynak egészen pontosan meg kell határoznia azokat a számokat, amelyek valódi elképzeléseiről világosan beszélnek.


Dátum: 2002-11-18 20:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:53.325711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kövér László elmondta, hogy a költségvetés, amely a megszorítás büdzséje, szomorú jövőt jósol, megjegyezve, hogy a kormány "világrekord gyorsassággal tönkretette", amit elődjeitől örökölt. A kormány ugyanis lenullázta a Széchenyi Tervet, a kis- és középvállalkozások megerősítésére vonatkozó programokat.

- A jövő évi költségvetés további megszorításokat tartalmaz, számos területen nominálisan is visszaesik az állami támogatások aránya - tette hozzá. Példaként említette, hogy felére csökken a lakásépítési támogatások összege és a turisztikai előirányzat.

A kormány abban bízik, hogy a világgazdasági konjunktúra majd kihúzza a magyar gazdaságot a bajból, jegyezte meg a politikus. Azonban a kormány az idei költségvetést 8,7 százalékos államháztartási hiánnyal zárja, amelyre régen volt példa a magyar gazdaságban, hívta fel a figyelmet Kövér László.

- Több mint duplája ez a hiány annak, amit az előző kormány erre az időszakra tervezett, leszorítása stratégiai célja a jövő esztendőnek - fűzte hozzá. Az alelnök elmondta: ha már el is rontotta a 2002-es évet a kormány, a kijavítását nem lehet sokkhatásszerűen egy esztendő alatt "a polgárok nyakába zúdítani". Ezért a Fidesz 0,5 százalékponttal magasabb hiányt is elfogadhatónak tartana, s az így felszabaduló mintegy 100 milliárd forintot a gazdaságfejlesztés programjaira fordítaná.

Kövér László kérdésre válaszolva fejtette ki, hogy a politikát "kriminalizálják", amivel a költségvetési vitáról, a jövő évi kilátásokról akarják elterelni a figyelmet.

- A magyar rendőrség gyakorlatilag politikai megrendeléseket teljesít, egy III/III-as főcsoportfőnökséghez méltó buzgalommal és eszköztárral próbál meg mindenkit besározni - fogalmazott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek