Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP kezében Gyurcsány sorsa

Szijjártó Péter - Sólyom László köztársasági elnök vasárnapi szavaira utalva - azt mondta, a mostanra kialakult helyzet megoldásának kulcsa a parlamenti többség kezében van. A Fidesz a köztársasági elnök szavait iránymutatásnak fogja fel - tette hozzá.


Dátum: 2006-10-02 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:02.474557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A tegnapi napon az emberek a demokráciára, az igazmondásra és az őszinteségre szavaztak, szemben a hazudozással és az MSZP-vel" - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter, leszögezve: vasárnap az emberek megvonták a bizalmat Gyurcsány Ferenctől és kormányától. Mint fogalmazott, világosan véleményt nyilvánítottak arról: Gyurcsányt nem tartják méltónak a feladatra, hogy ő vezesse ki az országot az éppen általa okozott gazdasági, pénzügyi és morális válságból. A Fidesz kommunikációs vezetője emlékeztetett arra is, hogy korábban Gyurcsány azt üzente az embereknek: a megszorításoktól "nem kell félni, nem fog fájni". Erre reagálva Szijjártó kifejtette, tegnap az emberek visszaüzentek a kormányfőnek: kedves Gyurcsány Ferenc, a hatalom elvesztésétől nem kell félni, nem fog fájni. Ez az üzenete a tegnapi szavazásnak - húzta alá.

A miniszterelnök a mai napon beismerte, hogy a kormány politikájáról is véleményt mondtak a választók - jegyezte meg a fideszes politikus, aki reményét fejezte ki, hogy a kormányfő ezen tiszta és egyértelmű szavait még Lendvai Ildikó is megérti. Mint mondta, ennek a mondatnak egyenes következménye kell, hogy legyen: az, hogy a szocialisták menesztik Gyurcsány Ferencet. Mint fogalmazott, Gyurcsánynak eleget kell tennie a népakaratnak, és távoznia kell a hatalomból. A megoldás jelenleg a parlamenti többség kezében van - zárta gondolatait a szóvivő.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek