Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Három és fél évet kapott a tüntető rendőr

Három és fél év szabadságvesztést kapott első fokon a Szabadság téri kődobálással vádolt rendőr - jelenti a HavariaPress.


Dátum: 2006-10-02 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:02.776091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 29 éves férfi, aki a vádirat szerint a tévészékház ostromakor állt a tüntetők oldalára, és megdobálta a rendőröket, a Fővárosi Bíróság katonai tanácsának döntése alapján továbbra is előzetes letartóztatásban marad.

A katonai ügyészség 4 rendbeli, szolgálatban lévő hivatalos személy elleni súlyos testi sértési kísérlettel és garázdasággal vádolta a férfit, de a bíróság ez utóbbi vádpont alól felmentette. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek