Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kisebbségi választás: a Lungo Drom szerezte a legtöbb mandátumot

A kisebbségi választásokon a Fidesz szövetségese, a Lungo Drom kapta a legtöbb szavazatot az összes kisebbségi szervezet közül. Másodikként az OCÖ jelenlegi elnöke, Kolompár Orbánnak a szervezete végzett. Az országban megtartott 2049 kisebbségi önkormányzati választásból 2045-ben eredményes volt a szavazás.


Dátum: 2006-10-02 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:05.841707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önkormányzati választásokkal egyidőben, de attól helyileg elkülönülve kisebbségi önkormányzati választást is tartottak október elsején az ország 1435 településén, összesen 2049 helyi kisebbségi önkormányzatot választhattak az érdekeltek. 2045 helyen érvényes és eredményes volt a szavazás, négy helyen viszont eredménytelenül zárult.

A legnagyobb lélekszámú hazai kisebbség, a cigányság körében - de a kisebbségi választáson abszolut értelemben is - a Farkas Flórián fideszes képviselő vezette Lungo Drom szerezte meg a legtöbb mandátumot, összesen 1591-et. Őket a jelenlegi OCÖ-elnök, Kolompár Orbán szervezete, a Magyarországi Cigányok Fóruma (MCF) követi 1335 mandátummal. Lényegesen kevesebb képviselővel - 483 - harmadik az Európai Unió Roma Ifjúságáért elnevezésű szervezet (Nagykanizsán e színekben szerzett mandátumot a volt romaügyi államtitkár, Teleki László is). Jól szerepelt még a Horváth Aladárhoz köthető Roma Polgárjogi Mozgalom, valamint a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége is.

A német kisebbség körében a Baranyai Német Önkormányzatok nevű szervezet (486 mandátum), a szlovákoknál a Dél-Alföldi Szlovákok Szervezete (308), a horvátoknál pedig a Magyarországi Horvátok Szövetsége (442 mandátum) kapta a legtöbb szavazatot.

A legtöbb településen, 1118 helyen cigány önkormányzat alakulhat. A német kisebbség 378 településen, a szlovákok 116, a horvátok pedig 115 helyen alakíthatnak kisebbségi önkormányzatot. Legkesevebb önkormányzatot a hazai szlovén kisebbség alakíthat, mindössze 11-et.

A kisebbségek megyei és országos önkormányzatait jövő tavasszal választják meg.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek