Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nincs foganatja az MKP Ján Slota elleni feljelentésének

Ján Slota nem marasztalható el, és nem vonható büntetőjogi felelősségre azokért a magyarellenes kijelentésekért, amelyek miatt a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nemzetgyalázás gyanúja miatt feljelentést tett ellene - így döntött az illetékes szlovák ügyész a rendőrségi vizsgálat alapján.


Dátum: 2006-10-02 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:06.151402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelenlegi szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke évek óta igencsak szokatlan szóhasználattal tesz sértő kijelentéseket a magyarokra és a romákra. Ján Slota leplezetlen magyarellenes megnyilvánulásainak utóbbi "futamaira" reagálva az MKP augusztus 14-én tett rendőrségi feljelentést a politikus ellen, azzal az indoklással, hogy a nemzeti pártvezér kijelentései "egyértelműen kimerítik a nemzetgyalázás bűntettét".

Az MKP szerint Slota tevékenysége és médianyilatkozatai több okból is veszélyesek. Egyrészt azért, mert kijelentéseivel a magyar nemzetet és annak tagjait, ezzel együtt Szlovákia magyar nemzetiségű állampolgárait gyalázza, megalázza és rágalmazza, másrészt azért, mert elfogadhatatlan magatartásával nemkívánatos befolyást gyakorolhat a közvéleményre, mások gondolkodására, cselekedeteire is. "Gyűlölettel teli kijelentései egyre nagyobb mértékű traumát és félelmet okoznak" a magyar kisebbség közösségében, melynek tagjai emiatt féltik békés jövőjüket. Slota kirohanásai "ellentéteket szítanak a szlovákok és a magyarok között" - indokolta lépését akkori sajtónyilatkozatában az MKP.

A SITA hírügynökség hétfőn közzétett értesülése szerint a rendőrség nem tesz bűnvádi indítványt Slota ellen, mert cselekedete nem minősül más nemzethez, más fajhoz vagy felekezethez tartozó személy elleni gyalázkodásnak - indokolta a rendőrség álláspontját a pozsonyi rendőrség szóvivője. A szlovák hírügynökség érdeklődésére a szóvivő elmondta: a rendőrség megállapításait a kerületi ügyész nem találta elegendőnek ahhoz, hogy az MKP feljelentése nyomán bűnvádi eljárást kezdeményezzen Slota ellen.

Bugár Béla, az MKP elnöke az MTI érdeklődésére azt mondta: az MKP egyelőre nem reagál a fejleményre, megvárja, amíg hivatalosan értesítik a feljelentés hiábavalóságáról. A magyar párt ezt követően jogászokkal konzultál majd arról, hogy a döntés ellen fellebbezzen-e.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek