Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szombathelyen újraszámolják a szavazatokat

Újraszámolják Szombathelyen a polgármesterjelöltekre leadott szavazatokat - jelentette be hétfőn este a városban rendezett kormányellenes tüntetésen felszólaló Marton Zsolt, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője.


Dátum: 2006-10-03 07:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:08.416681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus a választási eredményekről szólva elmondta: az egyik szombathelyi egyéni választókerületben jelöltjük és egy független jelölt között szavazategyenlőség alakult ki, ezért itt újraszámolják a voksokat, de kérésükre a polgármesterjelöltekre leadott szavazatokat is újraszámolják. Hozzátette: Ipkovich György, az MSZP-SZDSZ jelöltje 13 ezer 808 szavazatot kapott, míg Molnár Miklós, a FIDESZ-KDNP Pro Savaria jelöltje 13 ezer 486-ot, a különbség a kettő között mindössze 322 szavazat, ami kevesebb az urnákban talált érvénytelen szavazatok számánál.

A békés tüntetésen hétfőn Szombathelyen 250-300 ember vett részt, akik nemzetiszínű zászlókat lobogtattak, verseket mondtak, énekeltek és időnként a "Gyurcsány-kormány mondjon le!" - követelést skandálták.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek