A hűséget és a bátorságot jól meg kell becsülni
Az elmúlt négy év egyik legfontosabb feladata az volt, hogy megteremtsük a belügyi dolgozók munkájának gazdasági alapját - fogalmazott a miniszterelnök a Belügyminisztériumban (BM) csütörtökön tartott évértékelő munkaértekezleten.
Dátum: 2002-02-21 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:18.591720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor elmondta, hogy a belügyi tárca vezetőjének első számú feladata négy évvel ezelőtt a robbantások és leszámolások megszüntetése volt, s ennek Pintér Sándor rövid időn belül eleget is tett.
A kormányfő fontosnak tartotta kiemelni, hogy a munkához szükséges technikai feltételeken és infrastruktúrán jelentős mértékben javítottak. Mindezek mellett Orbán Viktor beszédében a törvények szigorítását is kiemelte, mert mint kijelentette: nincs értelme a munkának, ha a bűnözők nem kapják meg büntetésüket.
A közszolgálati életpálya-rendszer kapcsán azt emelte ki, hogy az hármas pilléren nyugszik: az ország gazdasági teljesítőképességén, a polgári kormány jövőképén, illetve a személyes felelősségtudaton. Hozzátette: az életpálya-rendszert azért kellett kialakítani, mert a hűséget és a bátorságot jól meg kell becsülni.
A miniszterelnök szólt arról, hogy az ország gazdasági teljesítménye a következő években kényelmesen biztosítani tudja az életpálya-rendszer fenntartását, fejlesztését. A kormányfő továbbra is fontos feladatnak nevezte a rendőri életpálya presztízsének növelését, az állomány létszámának feltöltését, mivel 1994-98 között 1600 jól képzett rendőr hagyta el a testületet.
Orbán Viktor azon véleményének adott hangot, hogy a Belügyminisztérium hatósága alá tartozó szervek "kormányrúdjánál" olyanok állnak, akik megfelelően irányítanak.
Az ország határai 2004-től egybeesnek az unió külső határaival, ami megnövekedett felelősséget követel, mert nemcsak a magyar, de az EU állampolgárait is szolgálni kell - hangsúlyozta a miniszterelnök.
A Pintér Sándort ért vádak kapcsán úgy fogalmazott: nem szeretne olyan belügyminisztert látni a kormányban, akiről a rács mögött lévő bűnözők elismerően nyilatkoznak.
Pintér Sándor belügyminiszter értékelésében 2001-et az integráció évének nevezte, s hangsúlyozta, hogy a tárca eleget tett törvény-előkészítési feladatának. Hozzátette: a tárca felelősségi körébe tartozó bel- és igazságügyi együttműködési fejezetet az EU a társult országok közül elsőként Magyarországgal zárta le ideiglenesen. Megemlítette a tárca törvényelőkészítő tevékenységén belül az idegenrendészeti jogszabályok kidolgozását, megvalósítását, illetve a schengeni információs rendszer magyarországi bevezetésének jogharmonizációs előkészületeit.
Pintér Sándor ennek kapcsán közölte, hogy létrehozták a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalt, a rendőrségen belül pedig megalakult a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, illetve a terrorizmus és a korrupció elleni osztály.
A miniszter hangsúlyozta, hogy jól vizsgázott a katasztrófavédelmi szervezet, amelynek nagy kihívást jelentett a tavaszi árvíz. A pusztítás nyomán 957 magán- és 14 önkormányzati ingatlant le kellett bontani, 20 ezer ott élőt kellett kitelepíteni. A tárca vezetője közölte, hogy a kormány összességében 30 milliárd forintot biztosított az újjáépítésre, s ebből a pénzből modern lakóépületeket lehetett felépíteni az elmaradott térségben.
A szeptember 11-i terrortámadások után az ORFK fokozottabb védelemmel látta el a különleges objektumokat, növelték a zöldhatár őrizetét is, s ehhez további 19,2 milliárd forintos támogatást nyújtott a kormány a tárcának.
A közrend alakulása kapcsán a tárca vezetője megemlítette, hogy 3,3 százalékkal növekedett a bűncselekmények száma, s ez főként a rejtett módon elkövetett bűncselekmények számának emelkedése miatt következett be. Ugyanakkor csökkent a betöréses lopások, a gépjármű-lopások és a közterületen elkövetett bűncselekmények száma.
A határőrizet kapcsán az hangzott el, hogy tavaly 87,6 millióan lépték át a határt. A határőrség személyi állománya összességében 13 százalékkal lett több, és jelentős technikai fejlesztésekre került sor.
Az önkormányzati területen címzett támogatással 30 nagy beruházás kezdődhetett meg 23 milliárd forint értékben, és 370 likviditási gonddal küszködő település kapott különböző pénzösszeget.
A gázközművagyonnal összefüggő önkormányzati igények rendezésére 630 önkormányzat készpénzben, illetve részvényben 70 milliárd forinthoz jutott.
A miniszter szólt arról, hogy tavaly tovább fejlődött az okmányirodai rendszer, s az állampolgárok visszajelzései szerint egyre hatékonyabban működik.
A miniszter a legfontosabb feladatnak a közelgő választások zökkenőmentes lebonyolítását nevezte.
Az idei fő célkitűzések között szerepel a határőrizeti rendszer schengeni követelmények szerinti átalakítása, a szervezett bűnözés visszaszorítása, az önkormányzatokra vonatkozó jogszabályok korszerűsítése, illetve a minőségfejlesztés és a teljesítményértékelés kidolgozása.