MSZP közeli cég újít fel MiG-eket?
Budapesten egyeztetett a múlt héten a Míg-konszern felső vezetése Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel a Míg-29-es vadászrepülők megjavításáról, esetleges modernizációjáról - értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja: a tanácskozáson Juhász közölte, hogy a jövőben várhatóan egy magáncég bevonásával végzik majd el a szükséges munkálatokat a még hátralévő tizenhárom vadászgépen.
Dátum: 2002-11-19 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:54.493850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kiszivárgott hírek szerint az e célra kiválasztott társaság a rendkívül jó MSZP-s kapcsolatokkal rendelkező Szalai Péter érdekeltségébe tartozó Armaco Kft. Mint ismeretes, a MíG-eket eddig magáncég bevonása nélkül, a beszerzési hivatal közreműködésével javították. A rendhagyó döntés hátterében a Magyar Nemzet információi szerint az áll, hogy szocialista vezetésű Honvédelmi Minisztérium ismét felkarolja a Horn-kormány idején nagyobb megbízásokhoz jutó, egyebek mellett a sokat vitatott Mistral rakéták beszerzésében jeleskedő üzletembert. Ha egyébként sor kerül a Mistralok fejlesztésére - amit szakértők elengedhetetlennek tartanak - , ismét az Armaco viheti el a pálmát, csakúgy, mint több helikopterberuházásban.
A haditechnikai beszerzésekre engedéllyel rendelkező cégek egyes tisztségviselői attól tartanak, hogy a jelentősebb megrendeléseket a következő években az Armaco kapja meg, míg a konkurenciának csak a morzsák jutnak majd.
Villányi Károly, Magyar Nemzet