Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán: Franciaország felügyelje az urán dúsítását

Teherán javaslatot tett kedden arra, hogy Franciaország hozzon létre egy konzorciumot az iráni urán dúsítására, ami által teljesülne a nemzetközi közösségnek az a követelése, hogy legyen ellenőrizhető ez a nukleáris tevékenység.


Dátum: 2006-10-03 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:11.653707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Franciaország az Eurodif és az Areva cégeken keresztül nyilvánvalóan ellenőrizni tudja urándúsító tevékenységünket" - mondta Mohammed Szaídi, az iráni atomenergia-hivatal helyettes vezetője a France-Info francia rádiónak nyilatkozva, de nem fejtette ki részletesen a javaslatot, amelynek kezdeményezője valószínűleg Teherán volt.

Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, egyike az iráni nukleáris tevékenység felfüggesztését követelő nagyhatalmaknak, egyúttal az atomenergiától leginkább függő országa a világnak: villamosenergia-szükségletét háromnegyed részben atomerőművekben termeli meg, és ezzel összefüggésben több világszínvonalú atomipari cége van. Az Areva és az Eurodif francia atomipari cégeket egyelőre nem lehetett elérni abból a célból, hogy nyilatkozzanak az iráni javaslatról. Az Areva állami tulajdonú, és több külföldi országban is jelen van. Az Eurodif már tevékenykedett Iránban. Teherán azt állítja, hogy a cég franciaországi urándúsító üzemében tárolnak 50 tonnányi olyan uránhexafluorid gázt (a dúsított urán nyersanyagát), amely a közép-keleti ország tulajdona, de nem teszik lehetővé számára használatát.

Oroszország az Irán okozta nemzetközi atomválság megoldására, annak a gyanúnak az eloszlatására, hogy Irán atomfegyver előállítására használja a dúsított uránt, korábban már felajánlotta Teheránnak, hogy saját területén elvégzi az iráni urán dúsítását, de Teherán elutasította ezt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek