Az oroszok elengedték a japán halászhajó kapitányát
Elengedték kedden a két hónapja az orosz területi vizeken elfogott japán halászhajó kapitányát - közölték japán illetékesek.
Dátum: 2006-10-03 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64793
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:12.800821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szakasita Noboru kapitány augusztus 16. óta volt orosz vizsgálati fogságban, amikor az orosz parti őrség figyelmeztető lövéseket adott le a japán rákhalászhajóra, s az egyik halász, a 35 éves Morita Micuhiro halálos sebet kapott. Az ő holttestét két nappal később Moszkva visszaszolgáltatta. Szakasitát a két ország közötti nemzetközi vizeken adták át a külügyminisztérium és Hokkaido prefektúra vezetősége képviselőinek a Rosza Rugosza japán hajó fedélzetén. Az orosz hatóságok a hajó legénységének két másik tagját már augusztus végén elengedték. Egy juzsno-kurilszki bíróság 500 ezer rubel (több mint 18 ezer dollár) pénzbüntetésre ítélte Szakasitát szeptemberben az orosz területi vizeken való orvhalászat és határsértés miatt.
Szakasita várhatóan kedden tér vissza a Hokkaido szigetén lévő Nemuróban lévő otthonába - közölte a japán külügyminisztérium szóvivője. Simomura Hakubun, a kormány kabinetfőnökének helyettese elmondta, hogy visszatérése után a kapitányt a parti őrség és a külügyminisztérium is kihallgatja. A Kyodo hírügynökség jelentése szerint Japán folytatni kívánja az eljárást az orosz hatóságok által elkobzott halászhajó visszaadásáért.
MTI - fidesz.hu