MTV-reklám: visszakozott a televízió
A Magyar Televízió visszavonta a reklámidejének értékesítésére kiírt közbeszerzési pályázatát. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a köztelevízió körüli, az MSZP és az SZDSZ között zajló harc eredményezte a pályázat visszavonását.
Dátum: 2002-11-19 09:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:55.424123, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Nemzet értesülései szerint a kisebbik koalíciós párthoz közel álló MC Mediacompany Kft. volt a pályázati kiírás nagy esélyese.
A pályázat szerint a nyertes cég öt évig, 2007végéig jutalékos rendszerben értékesítette volna a televízió reklámidejét. A Ragáts Imre ügyvezető elnök által vezetett közcsatorna a közbeszerzési pályázat október 18-i kiírásával a - mostani kormánypártok által törvénytelennek minősített - csonka kuratóriumi elnökség 2001. áprilisi határozatát érvényesítette. Eközben a televízió értékesítési osztálya elkészített egy tanulmányt a reklámidő értékesítésről, amelyben leszögezték: üzletileg jobban járna a televízió , ha az MTV-nél maradna az értékesítés joga. Az előző évek MTV-elnökei azonban az In-Média Kft.-t bízták meg a reklámidő értékesítésével. Ezt a szerződést bontotta fel október elsejével Ragáts Imre. Azóta a reklámidőt a Magyar Televízió kereskedelmi igazgatósága értékesítette, majd október 18-án kiírták a közbeszerzést.
A pályázat iránt több nagy nemzetközi cég is érdeklődött, hiszen a jutalékos rendszer (mintegy 15 százalék) a televízió mostani, mintegy másfél milliárdos reklámbevétele után évente több százmilliárd forintos bevételt jelentett volna a nyertesnek. A közszolgálati televízió nem titkolt célja az, hogy a közeljövőben megduplázza reklámbevételeit. Az MTV novemberi arculatváltása után érezhetően a kereskedelmi csatornák műsorpolitikája felé nyitott: ez a televíziónak új célközönséget, a reklámozó cégeknek új reklámfelületet jelent - állítják reklámszakemberek. Az MTV kereskedelmi igazgatóságának - a honlap szerint - jelenlegi tarifája, áfa nélkül, az mtv-n, főműsoridőben (18.30 - 22.29) egy hirdetés fél perce a 18-49 éves korosztálynak szóló reklámok esetén több mint hetvenezer forintba kerül.
Magyar Nemzet