A Fidesz a szavazatok újraszámlálását kéri Vácott
A vasárnapi választás szavazatainak újraszámlálása érdekében a helyi választási irodához fordul Vácott Fördős Attila, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje - közölte a politikus kedden.
Dátum: 2006-10-03 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:20.205676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta: a polgármesteri posztért hatan szálltak ringbe, és 6.520 szavazattal az eddigi polgármester, Bóth János, az MSZP jelöltje nyert. A Fidesz-KDNP támogatottja 73 szavazattal maradt le mögötte. Mivel 185 rontott szavazat is volt - elképzelhető, hogy az újraszámlálás nyomán ezek közül olyan, a Fideszre leadott voksok is előkerülnek, amelyek akár meg is változtathatják a végeredményt - mondta magyarázatul Fördős Attila.
MTI - fidesz.hu