Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Engedetlenségi mozgalmat szerveznek a háziorvosok

Több mint ezer háziorvos megtagadja a szeptembertől kötelező adatszolgáltatást az egészségbiztosító felé - közölte az InfoRádióban a Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának a vezetője.


Dátum: 2006-10-03 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:20.497720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kertai Aurél elmondta: több mint egy hónapja részletes adatokat kellene továbbítaniuk a betegekről az egészségbiztosító felé. Ez azonban annyi adminisztrációs terhet jelent számukra, hogy csak akkor tudnák megoldani, ha felvennének egy embert - tette hozzá. Ráadásul olyan adatokat kellene kiadniuk, amelyek a beteg személyiségi jogait sérti, és közlésük ellentétes az orvosi titoktartással - közölte Kertai Aurél. Hozzátette: Budapesten egész kerületek, vidéken pedig egész megyék csatlakoztak a mozgalomhoz.

Az egészségbiztosító mindezért megvonhatná receptfelírási jogukat, vagy szerződést is bonthatna velük, így azonban olyan helyzet is előállhat, hogy egy egész megye marad háziorvosi ellátás nélkül. Azt mondta: az engedetlenségi mozgalmat nem a kamara szervezi. Korábban ugyanerre hivatkoztak a patikusok is.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek