Rendkívüli parlamenti ülés élőben
A közszolgálati médiumok mindegyike közvetíti az Országgyűlés pénteki rendkívüli ülését - közölték illetékeseik kedden az MTI érdeklődésére.
Dátum: 2006-10-03 20:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64858
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:32.544148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Élőben közvetítjük az eseményt" - mondta Holub Katalin, a Magyar Televízió (MTV) szóvivője.
Such György, a Magyar Rádió elnökének tájékoztatása szerint keleti normás URH-frekvenciájukon - ahol eddig is sugározták a törvényhozás üléseit - most is közvetítik az eseményt; a történések fényében döntik el, hogy módosítják-e a nemzeti főadó, a Kossuth rádió adásrendjét.
"Lehetőleg élőben" tárja nézői elé az ülést a Duna Televízió - közölte Pomezanski György alelnök, megjegyezve, a konkrétumokról szerdán dönt a közszolgálati médium vezetése.
Az élő adáshoz szükséges technikai előkészületeket már megtette a Hír Televízió, amely "mindenképen bekapcsolódik" közvetítésével az eseménybe Gajdics Ottó hírigazgató tájékoztatása szerint.
MTI - fidesz.hu