ELÉG VOLT!
A második negyedévben a lakosság 140 milliárd forintot bukott a nemzeti valuta leértékelődésén, mindent összevetve pedig 300 milliárd forinttal, 13 381 milliárd forintra csökkent a papíron kimutatott vagyona március végéhez képest - derül ki az MNB tegnap publikált jelentéséből.
Dátum: 2006-10-03 21:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:34.323979, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A háztartások a félév végén 19 704 milliárd forint félretett pénzzel rendelkeztek, a megtakarítások az első negyedévben 471, a másodikban 252 milliárddal nőttek. A hitelfelvételi kedv nem hagyott alább, a második negyedben 551 milliárddal nőtt a lakosság tartozása, és június végére elérte a 6323 milliárd forintot. Ebből mintegy 43 százalék a devizahitel, amelynek kockázata minden eddiginél nyilvánvalóbbá vált, hiszen a második negyedben a nemzeti valuta jelentős, 25 forintos leértékelődése 140 milliárdot vett ki az emberek zsebéből. (Ennyivel kerülne többe, ha most egyszerre kellene visszafizetni a teljes devizahitel-állományt.) A veszteség most a havi törlesztőrészletek emelkedésében jelentkezik, igaz, ha a forint erőre kap, a veszteséget részben vagy egészben visszanyerik a háztartások.
MNO - fidesz.hu