Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zavargás Lipcsében a német újraegyesítés évfordulóján

Több mint 130 embert vett őrizetbe kedden Lipcsében a német rendőrség, miután egy szélsőjobboldali felvonulást szétkergetni próbáló radikális baloldali tömeg megütközött a két tábort egymástól távol tartani igyekvő rendfenntartókkal.


Dátum: 2006-10-04 07:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:35.885520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mintegy kétszáz, Hamburgból érkező szélsőjobboldali rendezett felvonulást a kelet-németországi városban a német újraegyesülés évfordulóján. A mintegy kétezer ellentüntető megpróbálta szétkergetni a szélsőjobbos felvonulókat, és összecsapott a rendőrökkel, akik a rend fenntartása végett kísérték a neonáci felvonulást. Egyes ellentüntetők köveket és palackokat hajigáltak, hulladékgyűjtő konténereket gyújtottak fel, és barikádokat építettek. Egy rendőrautó is lángra lobbant a zavargás alatt, és számos üzlethelyiség kirakata betört. Kétezer rendőr bevetésével sikerült megakadályozni, hogy a két ellenséges csoport egymásnak essen. Egy rendőr sérüléséről érkezett jelentés. A 131 őrizetbe vett személy többsége a baloldali ellentüntetők közül került ki. Garázdaságért, hatósági személy elleni erőszakért vonják majd felelősségre őket. Németországban rendszeresen ismétlődnek a hasonló összecsapások szélsőjobboldali felvonulások részvevői és ellentüntetők között.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek