Két kanadai NATO-katona halt meg Afganisztánban
Két kanadai katona meghalt, öt társuk megsebesült Dél-Afganisztánban, amikor lázadók rájuk támadtak - közölte helyi idő szerint kedden a kanadai hadsereg.
Dátum: 2006-10-04 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:38.349561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A katonákat aknavetővel, rakétagránáttal és kézifegyverekkel támadták meg kedden, amikor egy útépítésre szánt területet aknamentesítésében segédkeztek Kandahár várostól mintegy 20 kilométerre nyugatra. A NATO-vezetésű nemzetközi biztonsági erő (ISAF) korábban arról tájékoztatott, hogy egy NATO-katona meghalt, egy másik pedig feltehetően szintén életét vesztette, amikor járőrözés közben rájuk támadtak, de a két katona állampolgárságát nem közölte. Az ISAF közlése szerint a támadásban nyolc másik katona sebesült meg. Ryan Holbein kanadai szóvivő szerint a sebesült kanadai katonák állapota nem életveszélyes. 2002 óta 39 kanadai katona vesztette életét Afganisztánban, közöttük 31 az idén. Kandahárban 2300 kanadai katona állomásozik az ISAF kötelékében.
MTI - fidesz.hu