Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány az egyetlen kockázat, neki kell mennie

A pénteki szavazás azért hazug színjáték, mert Gyurcsány Ferenc nem veszi figyelembe az október 1-jei eredményeket, amely egyértelmű válasz volt a lelepleződésére, a hazugságaira, és azért álságos, mert a miniszterelnök előbb egy "próbaszavazással " mérette meg magát, és csak azután mer kimenni az "élő közvetítésre" - közölte Navracsics Tibor a Nap-keltében.


Dátum: 2006-10-04 09:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:38.592090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kérdésre, hogy ebből a logikából kiindulva miért nem vonta le a következtetéseket Orbán Viktor, amikor a Fidesz 2002-ben vereséget szenvedett, Navracsics Tibor azt válaszolta, hogy pártelnökként ezt akkor neki nem kellett megtennie, Gyurcsány esetében viszont, mivel miniszterelnök, elkerülhetetlen ez a lépés - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a köztévé reggeli műsorában.

A felvetésre, hogy a befektetők most leginkább a stabilitásért szorítanak, Navracsics azt mondta, hogy Gyurcsány az egyetlen kockázat, neki kell mennie, össze kell állnia a szakértői kormánynak, és a piac megnyugszik majd.

Megismételte a Fidesz álláspontját, miszerint "Gyurcsány Ferenc (...) a probléma maga", de hozzátette: "mind az MSZP-vel, mind az SZDSZ-szel minden további nélkül tudnánk tárgyalni, tudnánk együttműködni. Lehetőség van az együttműködésre, lehetőség van nagyon sok kérdés eldöntésére, ami most függőben van, erről lehetne tárgyalni". A kormányfő lemondásának szükségességét azzal indokolta, hogy a vasárnapi választásokon az ország egyértelművé tette: elfogyott a bizalom iránta. Utalt arra is, hogy az európai parlamenti választásokat követően Medgyessy Péter korábbi kormányfőnek is távoznia kellett.

Navracsics Tibor szerint ebben a helyzetben "a pártoknak egy lépést hátra kell lépniük", mert a politika már nem tud nyugalmat hozni. Indoklása szerint most "arra van szükség, hogy nem politikával foglalkozó, nem pártpolitikai logika mentén gondolkozó szakemberek alkossanak kormányt". A szakértői kormány felállítására utaló korábbi ellenzéki javaslatról szólva azt mondta: "a szocialisták is kibírnák, az egész ország kibírná, ha egy évig, másfél évig, két évig - állapodjon meg az öt párt -, szakértőkből álló kormány irányítaná, és nem pártpolitikusok irányítanák ezt az országot".

A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor arról is beszélt: Gyurcsány Ferenc esetleges távozását követően a szocialisták választhatnának egy másik kormányfőt. Mint mondta, lát esélyt Gyurcsány Ferenc lemondására, mert mint mondta, "neki is van lelkiismerete".

MNO, MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek