Szombathelyen Ipkovich marad a polgármester
Nem változtatott a polgármester-választás eredményén Szombathelyen a szavazatok újraszámlálása - tájékoztatta szerdán az MTI-t Kun László, a területi választási iroda vezetője, aki arról is beszámolt, hogy az egyik választókörzetben a voksok átvizsgálása után megszűnt a szavazategyenlőség, és a Fidesz-KDNP jelöltje lett a győztes.
Dátum: 2006-10-04 10:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64885
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:40.163259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondása szerint a polgármesterjelöltekre leadott 32.045 leadott szavazat átvizsgálása után csupán egy újabb érvénytelen szavazatot találtak, így az érvénytelen szavazatok száma 376-ról 377-re nőtt.
A területi választási bizottság megvizsgálta a szavazatokat négy szombathelyi egyéni képviselői körzetben is, amelyből háromban nem hozott az eredeti számláláshoz képest mást eredményt a vizsgálat.
A szombathelyi 17-es választókörzetben, Sági József, a Fidesz-KDNP jelöltje és Csinger Péter független jelölt között viszont korábban szavazategyenlőség alakult ki.
Az újraszámlálás eredményeként - Kun László elmondása szerint - a Csinger Péterre leadott szavazatok között nyolc, míg a Sági Józsefre leadott voksok között öt újabb érvénytelen szavazatot találtak, így a választást három szavazatnyi különbséggel Sági József nyerte meg, így ő lesz a képviselő.
Szombathely közgyűlésében meglehetősen kiegyenlítettek az erőviszonyok. Tizenegy egyéni körzetben az ellenzék, hatban a koalíció jelöltje győzött. A kompenzációs listáról az ellenzék három, a koalíció hat helyet szerzett a közgyűlésben, mandátumhoz jutott az MDF színeiben induló - volt fideszes polgármester - Szabó Gábor és az Együtt Szombathelyért Egyesület (ESZE) polgármesterjelöltjeként indult - volt fideszes országgyűlési képviselő - Gyimesi József.
A jelenlegi állás szerint tehát Ipkovich Gyögy polgármesterrel együtt 13 mandátuma van a közgyűlésben a koalíciónak, 14 a Fidesznek, a KDNP-nek és a Pro Savaria Egyesületnek, valamint egy az MDF-nek és egy az ESZE-nek.
MTI - fidesz.hu