Orosz-grúz viszály már a BT előtt
Oroszország beterjesztett helyi idő szerint kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsában egy olyan határozattervezetet, amelyben követeli Grúziától, hogy vonja ki csapatait az oroszbarát szakadár Abházia területén lévő Kodori-szorosból, amelyet júliusban vont az ellenőrzése alá, és ne tegyen olyan lépéseket, amelyek még ingatagabbá teszik a térséget.
Dátum: 2006-10-04 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:40.470633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet által a sajtónak kiosztott határozattervezet továbbá követeli, hogy Grúzia ne költöztesse a szorosba a grúzbarát abház kormányt, amely Abházia 1994-es de facto függetlenné válásától mostanáig tbiliszi száműzetésben élt. A Kodori-szorost több mint tíz esztendeje a szvánok (egy kis kaukázusi nép) milíciája ellenőrizte, amely csak formailag volt Tbiliszinek alárendelve. De júliusban lázadással vádolták meg a körzeti adminisztráció vezetőjét, majd grúz csapatokat vezényeltek a térségbe. Mihail Szaakasvili grúz elnök nemrég átkeresztelte a Kodori-szorost Felső Abháziára, s odaköltöztette az általa ellenőrzött abház ellenkormányt. A szakadár abházok és orosz szövetségeseik azt gyanítják, hogy Tbiliszi az 1994-ben Moszkvában kötött tűzszünetet megszegve, erővel ismét ellenőrzése alá akarja vonni egész Abháziát.
Az orosz határozattervezet felszólítja Grúziát, hogy tartsa tiszteletben a BT-határozatokat és a kétoldalú megállapodásokat, köztük az 1994-es tűzszünetit, illetve tartózkodjon a szélsőséges megnyilvánulásoktól és a provokatív cselekményektől. Ez utóbbi követelések az elmúlt hét incidenseire utalnak. A grúz hatóságok ugyanis kémkedés gyanújával Tbilisziben őrizetbe vettek négy orosz katonatisztet, majd hétfőn az EBESZ-en keresztül visszaengedték őket Oroszországba. Moszkva a tisztek elengedése ellenére egy sor büntetőintézkedést vezetett be Grúzia ellen, felfüggesztette vele a közlekedési kapcsolatot és a postaforgalmat.
Az orosz BT-határozattervezet benyújtásával egy időben az Egyesült Államok felszólította Moszkvát, hogy oldja fel a Grúzia elleni embargót, és kérte a két felet, hogy tárgyalásos úton oldja meg ellentétét. Grúzia pedig felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel a közös fekete-tengeri határuk közelében folytatott haditengerészeti gyakorlatával, mert az szerinte veszélyezteti a térség békéjét és megsérti az ENSZ alapokmányát.
MTI - fidesz.hu