Tavaszi terrorgyanú: nem nyomoznak tovább
A Fővárosi Főügyészség megszüntette a terrorcselekmény előkészítésének gyanúja miatt, az országgyűlési választások első fordulója után indított eljárást - közölte Morvai Attila szóvivő.
Dátum: 2006-10-04 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:41.069167, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sajtótájékoztatóján március 28-án azt közölte: a magyar titkosszolgálat hivatalos értesítést kapott arról, hogy külföldi bűnözői csoportok a magyarországi politikai helyzet destabilizálása szándékával robbantásokra készülnek az országban választási nagygyűléseken.
Alvilági kapcsolatokat meg lehetett állapítani ugyan, "de ezen kapcsolatokon túl olyan bizonyítékot nem sikerült beszerezni, ami alapján egyértelműen bizonyítani lehetett volna a robbantási szándékot" - fogalmazott a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A Nemzeti Nyomozó Iroda március 30-án jelentette be, hogy nyomozást rendelt el terrorcselekmény előkészítésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, de az eljárást már augusztus 31-én megszüntette a Fővárosi Főügyészség.
hirtv.hu - fidesz.hu