Magyarok a krakkói nemzetközi rövidfilmfesztiválon
A magyar dokumentum- és kísérleti filmművészet legújabb alkotásai szerepelnek az ezen a héten zajló Etiuda nemzetközi rövidfilmfesztivál keddi és szerdai műsorán Krakkóban. Az idén kilencedik alkalommal megrendezett fesztivált hagyományosan a legfiatalabb filmművész-nemzedéknek, neves filmművészeti iskolák hallgatóinak, illetve alkotásaiknak szentelik.
Dátum: 2002-11-19 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:58.610752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közhasznú társaságként működő krakkói Magyar Központ közvetítésének köszönhetően Magyarország már harmadik éve sikerrel képviselteti magát a rendezvénysorozaton.
Idén a Duna Műhely és az Inforg Stúdió legújabb alkotásait láthatja a közönség, a nemzetközi zsűri tagja magyar részről Durst György, rajta kívül a fesztivál magyar vendége még Muhi András. A program a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, valamint a Magyar Filmunió támogatásának köszönhetően valósulhatott meg.
A 9. Etiuda fesztivál versenyprogramjában a 2001-2002-ben készült diplomafilmek vesznek részt. Az Arany, Ezüst és Bronz Dinoszaurusz-díjakkal jutalmazott, pályázat útján meghirdetett versenyben Magyarországot Groó Diána "Vityebszk felett" című kisfilmje képviseli.
MTI -fidesz.hu