Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz együttműködik a civilekkel Dunaújvárosban

A dunaújvárosi Fidesz együttműködési megállapodást kötött, de nem lépett koalícióra "a város vezetésére" a három civil szervezetet tömörítő Civil Választási Szövetséggel - közölte az MTI-vel szerdán a párt városi elnöke.


Dátum: 2006-10-04 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:48.174902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cserna Gábor tájékoztatása szerint a Fidesz és a választási szövetséget alkotó Dunaújváros Jövőjéért Egyesület, a Dunaújvárosi Civil Szövetség és a Lakásüzemeltetők Érdekvédelmi Szövetsége együtt kíván működni a város ismét megválasztott polgármesterével, Kálmán Andrással.

A város címzetes főjegyzőjétől azt kérték, hogy október 6-ig bocsássa a rendelkezésükre a város működtetéséhez szükséges dokumentumokat, köztük a jelenleg is élő szerződéseket. Azok ismeretében október 30-ig elkészítik a "Változás 2006 Dunaújváros" programot.

Az együttműködés eredményeként a Fidesznek és a civileknek együttesen tizennégy szavazata lesz a közgyűlésben, az MSZP-nek - a polgármester voksával együtt - tizenegy, az SZDSZ-nek pedig egy.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek