Az MDF részt vesz az egyeztetésen
Dátum: 2006-10-04 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64918
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:49.944162, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MDF - azzal együtt, hogy a Fidesz és a KDNP kezdeményezései és reakciói kissé rendezetlennek és kapkodónak tűnnek - természetesen elfogadja a holnapi, ötpárti beszélgetésre szóló meghívást, már csak azért is, mert kíváncsiak vagyunk, miként zajlik egy előzetes nagykoalíciós egyeztetés a Fidesz és az MSZP között - áll Herényi Károly MDF-es frakcióvezető közleményében.
gondola.hu - fidesz.hu