Választás 2006: kilenc fellebbezés Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Jász-Nagykun-Szolnok megyében az önkormányzati és a kisebbségi önkormányzati választáson megállapított eredmények ellen kilenc fellebbezés érkezett a Szolnokon működő Területi Választási Bizottsághoz (TVB) szerdán délután 16 óráig - közölte a bizottság jogi irodájának vezetője az MTI-vel.
Dátum: 2006-10-04 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:52.584289, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Baranyi Imre tájékoztatása szerint a polgármester-választás eredménye ellen Jászberényből és Nagyivánból nyújtottak be fellebbezést. Jászberényben Gedei József (MSZP) 3.262, míg Juhász Dániel (Fidesz-KDNP) 3.212 szavazatot kapott, a különbség kettőjük között 50 voks. Nagyivánban a két független jelölt közül Orosz Gyuláné 379, Lajtos István 376 szavazatot mondhat magáénak, esetükben három szavazat a különbség.
Az egyéni választókörzeti eredmények ellen Jászberényből, Nagyrévről és Tiszasasról éltek a fellebbezés lehetőségével. A kisebbségi önkormányzati választás eredménye ellen négy helyen, Cibakházán, Jászladányon, Jásztelken és Kunhegyesen nyújtottak be kifogást.
A TVB jogi irodájának vezetője közölte: a kifogásokat a bizottság csütörtöki ülésén bírálja el.
MTI - fidesz.hu