Ragátsék jogszabályt sértettek
Jogszabálysértőnek ítélte, ugyanakkor hatályában fenntartotta Ragáts Imre elnöki feladat- és jogkörben eljáró ügyvezető alelnöki megbízásának cégjegyzékbe történt bejegyzését elsőfokú, nem jogerős keddi ítéletében a Fővárosi Bíróság. Az ítélet indoklása tartalmazza azt is: Ragáts Imre személyében egyetlen MTV alelnök van, nincs szükség a jogszabályt sértő állapot megszüntetésére.
Dátum: 2002-11-19 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:59.811041, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Legfőbb Ügyészség kontra MTV Rt. perben az ügyészség álláspontja az volt, hogy a támadott cégbírósági végzésben megjelölt időpontban, 2002. július 16-án nem, csak annál később szűnhetett meg az elnöki jogviszony lemondással, illetve Mendreczky Károly, az intézmény korábbi vezetője felmentéséről az MTV kuratóriuma nem döntött. A tárgyaláson is ismertetett keresetlevél szerint, a július 16-i kuratóriumi elnökségi ülésen Mendreczky Károly tisztségéről lemondott, s e tény bejelentésének idejét tekintették a tévéelnök és a kuratórium vezetője által korábban kötött határozott idejű megbízási szerződés időpont-módosításának is.
A Legfelsőbb Bíróság hivatkozott a gazdasági társaságokról szóló törvényre, amely szerint "a vezető tisztségviselő tisztségéről bármikor lemondhat, azonban ha a gazdasági társaság működőképessége ezt megkívánja, a lemondás csak annak bejelentésétől számított 60. napon válik hatályossá, kivéve, ha a gazdasági társaság legfőbb szerve az új vezető tisztségviselő megbízatásáról már ezt megelőzően gondoskodott".
Az ügyészség álláspontjának alátámasztására kifejtette: a lemondás hatályossá válásáig a vezető a halaszthatatlan döntések meghozatalában, illetve azok megtételében köteles részt venni. A Legfelsőbb Bíróság szerint az elnöki jogviszony a megbízás időtartamának lejártával azért nem szűnhetett meg, mert megbízási szerződés határidejének módosítására a kuratórium elnökének, Bakó Lajosnak nem volt felhatalmazása.
A Fővárosi Bíróság úgy ítélte meg, hogy a cégbírósági bejegyzés időpontjában Mendreczky Károly lemondása ezek alapján még nem vált hatályossá, ezért találta azt jogszabályt sértőnek. A szóbeli indoklás szerint a gazdasági társaságokról szóló törvény fenti, hatvannapos rendelkezését alkalmazni kellett volna.
MTI - fidesz.hu