Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az utcai politizálásuk is kudarcot vallott

Elmaradt a szerda délutánra e-mailben és sms-ben meghirdetett baloldali demonstráció a Vörösmarty téren, ahol az 5 órára jelzett időpont után mindössze néhány ember érdeklődött a jelen lévő több újságírónál, hogy mi is történik.


Dátum: 2006-10-04 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:54.158303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy középkorú nő az újságíróknak azt mondta, az interneten olvasott arról, hogy szerda délután 5 órakor a kormány melletti szolidaritási megmozdulás lesz a Belvárosban.

A Vörösmarty téren, az oroszlános szökőkútnál délután 5.00 órakor több újságíró várta a demonstrálókat, azonban fél hatkor többségük elhagyta a teret.

Az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja szerdán közölte, hogy a párt nem szervez utcai megmozdulást "jelezzük minden budapesti és magyarországi honfitársunknak, hogy a Magyar Szocialista Párt nem szervez most utcai megmozdulást" olvasható a frakció közleményében.

A frakció arra kért mindenkit, hogy az elektronikus levelekben és sms-ben terjesztett szolidaritási megmozdulásra senki ne menjen el, mert a politikának az Országgyűlésben a helye.

Nem sokkal fél hat előtt Rogán Antal, az V. kerület újonnan megválasztott polgármestere sétált keresztül a téren, akit az újságírók megállítottak. A politikus annyit mondott, hogy ő nem tudott arról, hogy itt szerdán délután demonstrációt tartanának.

Mint mondta, véletlenül sétált csak erre. Közölte, hogy rövidesen találkozik a kerület rendőrkapitányával, akivel a demonstrációkról egyeztet majd.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek