Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadhatatlan Észak-Korea tervezett kísérleti atomrobbantása

Szergej Lavrov orosz és Ban Ki Mun dél-koreai külügyminiszter egybehangzóan elfogadhatatlannak nevezte szerdán Észak-Koreának azt a hivatalosan bejelentett tervét, hogy kísérleti atomrobbantást hajt végre a (közelebbről meg nem határozott) jövőben.


Dátum: 2006-10-04 19:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:56.665086, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az orosz külügyminisztérium közleménye szerint a két külügyminiszter egyetértett szerdai telefonbeszélgetése során abban, hogy egy ilyen lépés csak súlyosbíthatná az észak-koreai atomprogram körül kialakult válságot, és megnehezítené a válság rendezését célzó hatoldalú tárgyalások felújítását.

Megfigyelők az orosz álláspont keményedését látják ebben a külügyminiszteri állásfoglalásban. Moszkva nem ítélte el korábban a minap bejelentett észak-koreai tervet, csupán aggodalmát hangoztatta miatta, és önmérsékletre kérte Phenjant.

Dél-Korea és Oroszország egyaránt részvevője a hatoldalú tárgyalásoknak, amelyek jelenleg vesztegelni kényszerülnek, mert Észak-Korea nem tér vissza a tárgyalóasztalhoz, amíg az Egyesült Államok vissza nem vonja az észak-koreai vállalatok ellen elrendelt pénzügyi szankcióit. A négy felsorolt államon kívül még Kína (a találkozók házigazdája és szervezője), valamint Japán részese e tárgyalásoknak, amelyeknek az a céljuk, hogy bizonyos előnyök felkínálásával rávegyék a sztálinista kelet-ázsiai államot atomfegyverkezésének feladására.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek