Új kereskedelmi stratégiát hirdetett az EU
Új európai uniós kereskedelmi stratégiát jelentett be az Európai Bizottság szerdán, amelynek lényege kétoldalú nemzetközi egyezmények révén határozottabban segíteni az európai cégek versenyképességét, elutasítva ugyanakkor az unión belüli nemzeti protekcionizmust.
Dátum: 2006-10-04 20:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:57.001384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Peter Mandelson kereskedelmi felelős brüsszeli sajtótájékoztatóján kijelentette: az új politika lényege egyértelmű, unión belül elvetni a protekcionizmust, kifelé pedig nagyobb nyitást és piaci aktivitást mutatni. Utóbbit Brüsszel egyszerre képzeli el a nemzetközi kereskedelmi egyeztetések folytatásában, illetve kétoldalú (szabad)kereskedelmi egyezmények kidolgozásában - az EU-amerikai szabadkereskedelmet illetően Mandelson nem mutatkozott túlságosan derűlátónak, viszont jelezte, hogy több ázsiai országgal el tud képzelni ilyen lépést a viszonylag közeli jövőben.
Az új stratégia részét képezi a szellemi tulajdon korszerűbb védelme, az állami piacokra jutás javítása, a dömpingellenes EU-szabályok felülvizsgálata, illetve a nem tarifális jellegű kereskedelmi akadályok további csökkentése.
Üzleti körök kedvezően fogadták az új elképzelést, amely szerintük Európában segíthet a gazdasági növekedés fokozásában és új munkahelyek teremtésében, nemzetközi szinten pedig a kereskedelmi akadályok további csökkentésében. Jogvédő szervezetek viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy a nagyobb nyitással az unión kívüli szegény országok cégeinek még kisebb esélyük lesz felvenni a versenyt a nagy multinacionális vállalatokkal.
MTI - fidesz.hu