A kamara szerint megzsarolták a gyógyszerészeket
Panaszt tesznek a gyógyszerészek a tiszti főorvosnál a múlt heti patika-ellenőrzések miatt. A kamara szerint jogszabályellenes volt a vizsgálat, és a patikusokat több helyen is megzsarolták az ellenőrök. A múlt csütörtöki későbbi nyitás helyett ezentúl támogató aláírásokat gyűjtenek a gyógyszerészek.
Dátum: 2006-10-04 20:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:42:58.258634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Múlt hét csütürtökön a legtöbb patika nyolc óra helyett csak tízkor nyitott ki. Így tiltakoztak a kormány szabad patika-alapítási terve ellen. Ebben az időben több mint ezer gyógyszertárat ellenőrzött az ÁNTSZ. A hivatalos tájékoztatás szerint reggel 8- és 10 között vizsgálták a gyógyszerkiadást. A patikusok viszont arról tájékoztatták a kamarát, hogy még 12 óra után is jöttek az ellenőrök.
"Utólag nyilatkoztatták a gyógyszerészeket arról, hogy részt vettek-e a demonstrációban, vagy nem, de előtte négyszemközt felhívták a figyelmüket, hogy amennyiben azt nyilatkozták, hogy részt vettek, akkor a miniszter úr utasítására vissza fogják venni a működési engedélyüket" - mondta Hávelné Szatmári Katalin, a gyógyszerész kamara elnöke.
A kamara ezért panaszt tesz az országos tisztifőorvosnál. A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata miatt pedig várhatóan Alkotmámnybírósághoz fordul. A patikusok egyébként támogató aláírásgyűjtésbe kezdtek.
MNO - fidesz.hu