Mandur: nem kell rettegniük az embereknek a Fidesz nagygyűlésétől
Nem kell rettegniük az embereknek a Fidesz péntekre, a Kossuth térre tervezett nagygyűlésétől - jelentette ki Mandur László, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Dátum: 2006-10-05 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:02.677533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szocialista politikus arra az újságírói kérdésre, hogy nem tartanak-e a Fidesz péntekre meghirdetett nagygyűlésétől, azt válaszolta: nem gondolja, hogy a Kossuth téren valami olyasmi fog történni péntek délután, amitől rettegésben kellene élnie bárkinek is. Ebből valószínűleg politikai értelemben egy nagyon határozott és kemény politikai gyűlés lesz, de emiatt nem kell félnie senkinek - jelentette ki.
MTI - fidesz.hu