Félpályás útlezárás Gödön
Gyurcsány Ferenc kormányfő távozását sürgetve, civil szervezetek lezárták a 2-es főút egyik felét csütörtökön reggel 7 órakor Gödön.
Dátum: 2006-10-05 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64960
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:03.010650, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Harminc autó sorakozott fel az út mentén, s a lezárás következtében a reggeli csúcsforgalomban 1-2 kilométeres autósorok alakultak ki.
Vass István, a tüntetést szervezők nevében az MTI-nek elmondta, a helyi lakosok a demonstrációval azt szeretnék elérni, hogy a miniszterelnök minél előbb távozzon posztjáról.
A miniszterelnök távozására felszólító transzparensekkel állnak a helybéliek az autóik mellett, s a kocsikon is a kormányfőt bíráló feliratok voltak.
A demonstráció a civilek tervei szerint reggel 9 óráig tart, és ezután hetente rendszeresen ismétlődik - közölte Vass István.
MTI - fidesz.hu